Kételyek
Ez idő alatt szemügyre vettem. Hosszú, mogyoróbarna haja szigorú copfba volt fonva a tarkóján. Fekete, vastag keretű szemüveget hordott. Arca furcsán ismerős volt. Hosszú szempillák keretezték a fekete szemét. Kacsú testalkatú, sápadt-fehér bőrű velem egy idős, középmagas termetű.
-Oké. kezdem én-sóhajtotta végre.
-A nevem Betha.
Anyukám boszorkány volt. Szívtelen és kegyetlen. Hatalmas ereje volt. Egy nap eltéved arrafelé az apám. Egymásba szeretek, és összeházasodtak. Anya megváltozott, és tündér lett, vagyis a boszorkányok ellen fordult.
Hangja elcsuklott, és szomorúan meredt a tűzbe. Egy kövér könnycsepp gördült végig az arcán. Dermedt csönd lett.
Elgondolkoztam a történeten.mi van, ha csak viccelnek? Újra felnéztem. Tekintetéből igazi bánat áradt. A könnycsepp is valóságos.
Végiggondoltam eddigi életemet. ,,Én egy vérfarkas gyereke vagyok?!!!!!"-ötlött fel bennem a kérdés- ,,De én nem is változok át teljesen! Akkor mi vagyok? Anyáék halandók! Lehet, hogy nem az igazi szüleim neveltek? Tényleg, mit fog szólni ahoz, hogy nem megyek haza? Teljesen meg fog ijedni!Miét nem beszéltek soha erről? Miért? Nem is tudnak róla? Mi vagyok én, de legfőképp ki vagyok? Talán nem is Walkernek hívnak? Akkor minek? Biffnek?- erre a lehetőségre végigfutott a hátamon a hideg- Vagy Ludwignak?
Ezer, meg ezer meg ezer kérdés tolongott a fejemben, és semelyikre sem tudtam a választ adni. Egyetlen egy dologban voltam biztos, hogy fiú vagyok.
,,Lehet, hogy álmodok."-gondoltam reménykedve, és apró mosolyra húztam a szám.
Erőteljesen megcsíptem magam. Felszisszentem fájdalmamban. Tuti, hogy be fog lilulni! De ezzel nem is foglalkoztam. Az arcom ismét búskomor jelleget öltött. Ezek szerint nem álmodtam.
A kérdések egyre csak gyűltek, és az összes ki akart szabadulni. Azonban nem mertem megkérdezni egyiket sem. Már rájöttem, hogy miért hallgatott mindenki amikor Betha előhozakodott az ötletével. Mindenkinek egy fájó seb kapcsolódik a származásához. Még a legvadabbak is bezárkóznak ilyenkor. Lásd: a lány aki elrabolt! Nem nagyon bírom, de még őt is sajnálom.
,,Nem szeretném hallani a származásom!"- akartam kiáltani
Hiába nem akartam egy vérző sebet a lelkembe, a kíváncsiság majd kifúrta az oldalamat. Honnan is származok én?
Végül kicsúszott egy kérdés:
-Miért raboltatok el?-suttogtam alig halhatóan.
A halálos csöndben mégis úgy hangzott, mintha egy mikrofonba kiáltottam volna.
-Mert itt kint nem vagy biztonságban. Idáig még nem fedeztek fel ŐK.-válaszolt keserű mosollyal aki az elején megijesztett.
Az ,,ŐK"-öt furcsán megnyomta. Félelmetesen hangzott, bár egyszerű volt: ŐK. Túl bő fogalom, túl sok mindent foglal magába, amiről fogalmam sincs.
-Kik azok az Ők?- faggattam hát tovább.
-Edmund ellenségei-lehelte kísérteties hangon.
Hatás szünetet tartott, hogy meg tudjam emészteni a hallottakat. Egy perc elteltével ismét megszólalt.
- Edmund az, aki összegyűjti, az ilyen ,,elítélt" gyerekeket egy biztonságos helyre, az Országba, ahol egy erő kijelöli az uralkodónkat. Azért vagyunk itt, mert te vagy a trónörökös.
Most már már túl sok információt kaptam. Hosszú órákig meredtem üveges tekintettel a tűzbe.
Én vagyok a trónörökös? De teliholdkor szét fogok szedni mindent a palotában! Egy toronyból mégsem ugorhatok le! Nem is tudok semmit! Csak törni, zúzni. Betha tud varázsolni, miért nem ő? Vagy más? Ők biztos valami sokkal jobb képességük van, mint életveszélyesség.
Töprengésemet ez egyik fiú szakította félbe:
-Ideje lenne lefeküdni!
-Fárasztó nap lesz a holnapi! Át kell kelnünk a Halál szurdokán...
-Tudjuk, már százszor elmondtad!- ásított unottan aki elrabolt.
-Igen Merilina, de ez ...
-...Fontos. Nem fogjuk elfelejteni, Betha. Okés?
-Jó, de...
-Na menjünk aludni!-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
Lefeküdtem a fűbe a pokrócokra a többiekkel együtt, és alaposan betakaróztam.
,,Szóval Merilinának hívják. Furcsa egy név."-gondoltam még mielőtt elnyomott volna az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése