,,A macskának 9 élete van, de neked csak egy..."
Gyors reggeli, és összepakolás után még a helyi patakban is megfürödtünk indulás előtt. Végül is elindultunk. Már vagy 2 órája gyalogolhattunk az erdőben libasorban, amikor végre megállt az elöl
haladó Merilina, majd nagyot ordított vidáman, és összecsapta a két tenyerét:
-Na, gyerekek, megérkeztünk!
De mindezt olyan iszonyatos hangerővel, hogy a madarak is elhallgattak a fákon komolyan mondom. de ez még semmi sem volt, ugyanis ekkor egy Földön túli ordítás hallatszott a barlangból. Halálos csönd lett az egész erdőben. Mintha megállt volna az idő.
-Merilina!-sziszegte idegesen Betha- Felébreszted az Ősszellemeket!
-Ezek közé fogunk most mindjárt bemenni?!- kérdeztem hisztérikusan.
-Psszt!-csitított kórusban az egész csapat.
-Bocsi, rólad megfeledkeztem. Ez a barlang a rossz lények szellemeinek úgymond gyűjtőhelye. Itt nyugszanak, csak a barlangban tudnak mozogni. Szóval itt bent alszanak, és egy hangos szóval felébreszthetjük az összes hallott gonoszt. De sajnos máshogy is ki tudnak szabadulni. Ha például betéved egy szerencsétlen élőlény, azt ijesztgetik, beférkőznek a gondoltaikba, valóra váltják legrosszabb rémálmaikat, eszükbe juttatják a legborzalmasabb emlékeiket. Addig űzik ezt, amíg fel nem adják az egészet, hogy most inkább meghalnak, minthogy folytatnák ezt a borzalmat. Akkor a testét eluralják, és új alakban indulnak el. Ki kell tartani, mert a macskának kilenc élete van de nekünk csak egy...-szavai után kínos csönd támadt-Reméljük, most nem történt semmi-fűzte még hozzá alig hallhatóan. Tapintató volt a feszültség a levegőben. Borzongás futott végig testemen. Nagyot nyeltem, és minden porcikámat a hideg rázta. ordítani akartam, megtörni ezt az ,,átkot",de mintha az idő megállt volna.Mozdulni se mertünk, és lélegzet visszafojtva figyeltünk, mi lesz ebből. 5 percig várhattunk körülbelül így, de mégis napoknak tűnt, mire újra elkezdett éledezni a világ, mintha mi sem történt volna, úgy ment tovább minden. Pár percig hallgattuk a természet nyugtató ricsaját. Majd, -mintha lassított felvételben lennénk- megmozdultunk,és hagytuk, hogy tagjaink elernyedjenek.
-Most pihenünk, és vesztegetjük az időt, vagy indulunk?-tette fel kellemetlenül csípős hangon a kérdést Jack.
,,Csak is ő lehetett mögöttem a szökéspróbám után..."-hasított belém a felismerés.
További elmélkedésre nem volt lehetőségeb, ugyanis Nina felállt nyögve, erőltetetten a szemébe mosolygott, majd elcsigázott hangon, de mégis kedvesen felelt:
-Azonnal indulunk, Kapitány.
-Na, azért!!!- gúnyolódott tovább.
Senki sem szólt neki, de mindenkin látszott, hogy nagyon elege van már a fiú beszólásaiból. Lehajtott fejjel feltápászkodtunk, és mint valami gyászmenet, megindultunk a bejárat felé. messziről nem látszott, azonban közelebb érve látszott, hogy egy lilás, vízszerű ,,hártya" választja el a belsejét a külvilágtól. Megtorpantunk egy pillanatra, majd elsőként Pierre indult elszántan neki a félelmeink átjárójának. Amint átlépett, és azonnal el is tűnt, mint a filmekben, csakhogy ez a valóság volt. Másodikként Nina lépete át, utána Jack, majd Merilina. Végül már csak én maradtam a ,,Tesómmal", és Kolinnal. egymásra néztünk, majd végül a másik fiú törte meg a csendet, vontatott, bizonytalan hangon hangon:
-Én megyek majd utolsóként...
-Hogyisne! Még ijedtedben elmenekülsz!-nevetett erőltetetten Betha-Irány befelé!
Szegény megszeppenve átlépte gyorsan a kaput, mintsem szembe szállt volna a lánnyal. Csak ketten maradtunk idekint.
-Egyszerre menjünk be, oké?
-Jó,-egyeztem bele- de mi lesz ha mondjuk egyikünk rossz helyre érkezik?
Pár percig némán töprengett, majd elpirulva megszólalt:
-Akkor fogjuk meg egymás kezét.
Latolgattam egy kicsit a dolgot, mert nem látja senki, de akkor is, de a veszély pedig nagyobb... Megtörtem gondolataimat. Vissza fordultam, és egy apró mosollyal felé nyújtottam a kezem.
-Tesó?
-Tesó!- tette bele somolyogva a kezét az enyémbe.
Még egyszer egymásra néztünk.
,,Lesz ami lesz, mi együtt maradunk."-gondoltam.
Ő is ezt gondolhatta, ugyanis elmosolyodott,és visszafordította fejét. Követtem példáját,és tekintetem az első megpródáltatás kapujára szegeztem. Mintha megbeszéltük volna, olyan egyszerre léptük át, behunyt szemmel az átjárót.
-Na, gyerekek, megérkeztünk!
De mindezt olyan iszonyatos hangerővel, hogy a madarak is elhallgattak a fákon komolyan mondom. de ez még semmi sem volt, ugyanis ekkor egy Földön túli ordítás hallatszott a barlangból. Halálos csönd lett az egész erdőben. Mintha megállt volna az idő.
-Merilina!-sziszegte idegesen Betha- Felébreszted az Ősszellemeket!
-Ezek közé fogunk most mindjárt bemenni?!- kérdeztem hisztérikusan.
-Psszt!-csitított kórusban az egész csapat.
-Bocsi, rólad megfeledkeztem. Ez a barlang a rossz lények szellemeinek úgymond gyűjtőhelye. Itt nyugszanak, csak a barlangban tudnak mozogni. Szóval itt bent alszanak, és egy hangos szóval felébreszthetjük az összes hallott gonoszt. De sajnos máshogy is ki tudnak szabadulni. Ha például betéved egy szerencsétlen élőlény, azt ijesztgetik, beférkőznek a gondoltaikba, valóra váltják legrosszabb rémálmaikat, eszükbe juttatják a legborzalmasabb emlékeiket. Addig űzik ezt, amíg fel nem adják az egészet, hogy most inkább meghalnak, minthogy folytatnák ezt a borzalmat. Akkor a testét eluralják, és új alakban indulnak el. Ki kell tartani, mert a macskának kilenc élete van de nekünk csak egy...-szavai után kínos csönd támadt-Reméljük, most nem történt semmi-fűzte még hozzá alig hallhatóan. Tapintató volt a feszültség a levegőben. Borzongás futott végig testemen. Nagyot nyeltem, és minden porcikámat a hideg rázta. ordítani akartam, megtörni ezt az ,,átkot",de mintha az idő megállt volna.Mozdulni se mertünk, és lélegzet visszafojtva figyeltünk, mi lesz ebből. 5 percig várhattunk körülbelül így, de mégis napoknak tűnt, mire újra elkezdett éledezni a világ, mintha mi sem történt volna, úgy ment tovább minden. Pár percig hallgattuk a természet nyugtató ricsaját. Majd, -mintha lassított felvételben lennénk- megmozdultunk,és hagytuk, hogy tagjaink elernyedjenek.
-Most pihenünk, és vesztegetjük az időt, vagy indulunk?-tette fel kellemetlenül csípős hangon a kérdést Jack.
,,Csak is ő lehetett mögöttem a szökéspróbám után..."-hasított belém a felismerés.
További elmélkedésre nem volt lehetőségeb, ugyanis Nina felállt nyögve, erőltetetten a szemébe mosolygott, majd elcsigázott hangon, de mégis kedvesen felelt:
-Azonnal indulunk, Kapitány.
-Na, azért!!!- gúnyolódott tovább.
Senki sem szólt neki, de mindenkin látszott, hogy nagyon elege van már a fiú beszólásaiból. Lehajtott fejjel feltápászkodtunk, és mint valami gyászmenet, megindultunk a bejárat felé. messziről nem látszott, azonban közelebb érve látszott, hogy egy lilás, vízszerű ,,hártya" választja el a belsejét a külvilágtól. Megtorpantunk egy pillanatra, majd elsőként Pierre indult elszántan neki a félelmeink átjárójának. Amint átlépett, és azonnal el is tűnt, mint a filmekben, csakhogy ez a valóság volt. Másodikként Nina lépete át, utána Jack, majd Merilina. Végül már csak én maradtam a ,,Tesómmal", és Kolinnal. egymásra néztünk, majd végül a másik fiú törte meg a csendet, vontatott, bizonytalan hangon hangon:
-Én megyek majd utolsóként...
-Hogyisne! Még ijedtedben elmenekülsz!-nevetett erőltetetten Betha-Irány befelé!
Szegény megszeppenve átlépte gyorsan a kaput, mintsem szembe szállt volna a lánnyal. Csak ketten maradtunk idekint.
-Egyszerre menjünk be, oké?
-Jó,-egyeztem bele- de mi lesz ha mondjuk egyikünk rossz helyre érkezik?
Pár percig némán töprengett, majd elpirulva megszólalt:
-Akkor fogjuk meg egymás kezét.
Latolgattam egy kicsit a dolgot, mert nem látja senki, de akkor is, de a veszély pedig nagyobb... Megtörtem gondolataimat. Vissza fordultam, és egy apró mosollyal felé nyújtottam a kezem.
-Tesó?
-Tesó!- tette bele somolyogva a kezét az enyémbe.
Még egyszer egymásra néztünk.
,,Lesz ami lesz, mi együtt maradunk."-gondoltam.
Ő is ezt gondolhatta, ugyanis elmosolyodott,és visszafordította fejét. Követtem példáját,és tekintetem az első megpródáltatás kapujára szegeztem. Mintha megbeszéltük volna, olyan egyszerre léptük át, behunyt szemmel az átjárót.
Tök jó
VálaszTörlés